• Július 27-28-án lesz a nyári MondoCon - PC Guru Show
  • Hearthstone-verseny is lesz, 50 ezer forint díjazással
  • Két selejtezőt rendeznek jövő hétvégén

Ahogy azt már megszokhattátok, a MondoCon - PC Guru Show ezúttal is több esport-programmal vár majd benneteket, az iPon Rainbow Six Siege kupa mellett ugyanis ezúttal is lesz Hearthstone-verseny a július 27-én és 28-án esedékes nyári rendezvényen.

mondogames19hs2.jpg

A Hearthstone-játékosok ezúttal két online selejtezőn vívhatják ki a részvételt az élő döntőbe, melyet a MondoCon színpadján rendeznek majd július 28-án. Az első helyezett nyereménye 35.000 forint, a másodiké pedig 15.000 forint lesz.

A szokásos formátumban (Bo5 Conquest, 4 paklival és 1 ban lehetőséggel) zajló kvalifikációs versenyekre - melyeket jövő hétvégén rendeznek - a Battlefy felületén jelentkezhettek: az első selejtező július 20-án, a második selejtező pedig július 21-én lesz, egyaránt 14 órai kezdéssel.