A Sony az idei E3-on jelentette be a Monster Hunter: World érkezését, és azóta nem is tétlenkednek a fejlesztők. Decemberben a PS4-es tulajok már kaptak egy bétát, és nagyon úgy néz ki, hogy az ünnepi készülődést sem kell dínóvadászat nélkül tölteniük. Most pedig maga a játék rendezője, Yuya Tokuda is megszólalt, aki elmondta, nagyjából 40-50 óra alatt vihetjük majd végig a kampányt.

mediathumb04.jpg

Az ő szavaival élve:

„Úgy tippelem, a játékos játékstílusától függően 40-50 óra kell majd a sztori végigjátszásához. De nem is szörnyvadászós játékról beszélnénk, ha ezek után már nem lenne benne semmi tartalom. A játékosok a történet vége után is folytathatják kedvenc fegyvereik és páncéljaik fejlesztését.”

De korántsem csak ez vár ránk a játék végén, hiszen egy nemrég napvilágot látott videó alapján akár a háziállatunk személyre szabásába is beleölhetünk pár órát.