• Lassan biztosra vehető, hogy Kitana is ott lesz a Mortal Kombat 11 szereplői között
  • Bár hivatalos trailert még nem kaptunk hozzá, egy TV reklámban már így is feltűnt
  • Kitana továbbá szerepel a korábban kiszivárgott karakterek listáján is

Ahogy közeledik a Mortal Kombat 11 megjelenése, úgy mutatkoznak be az újabb és újabb karakterek is. Tegnap például az újoncnak számító Kollectorral ismerkedhettünk meg, aki nevéhez hűen a különböző csecsebecsék és ereklyék megszállottja, ma pedig egy régi motoros visszatérését erősítették meg, hiszen Kitana bukkant fel a játék egyik TV reklámjában.

mortal-kombat-11-kitana-01.jpg

Bár a videóban ezúttal igencsak kevés a vér, főleg a korábbi anyagokhoz képest, azért a felbukkanó karakterek így is elég pofásra sikeredtek. Külön érdekesség, hogy bár Kitana elhunyt és aztán visszatért a halálból a korábbi játékok sztorija szerint, itt mégis mintha egészséges emberi mivoltjában szerepelne, a különféle elméletek szerint ezt a Mortal Kombat 11 időutazásos sztorijával lehet magyarázni.