A Mortal Kombat egy igen hosszú és kacifántos történetű játék. Jómagam, bár az 1992-es indulása óta követem a sorozatot, jó rég elvesztettem a fonalat, még azzal együtt is, hogy 2011-es Mortal Kombat megnyomta a reset gombot. Aki mégis megpróbálná felgöngyölíteni a sztorit az elejétől a végéig, annak ajánlom bodak remek hangulatú, kétrészes összefoglalóját (link fent).

11. felvonás

Na de mi a helyzet a Mortal Kombat 11-gyel? A zárt béta alapján a sztorit nem tudnám megítélni, hiszen az nem volt benne, egyedül az online összecsapást és a Towers of Time játékmódot próbálhattuk ki öt különböző karakterrel (Baraka, Jade, Kabal, Scarlet és Scorpion). Na meg megnézhettük, hogy milyen testreszabási lehetőségek lesznek.

Azt kell, hogy mondjam, a tapasztalatok alapján a Mortal Kombat 11 nem lesz rosszabb, mint a Mortal Kombat X volt. Sőt igazán nem is nyúltak hozzá, inkább csak kibővítették itt-ott. Például ezúttal külön mérője van a védekezésnek és a támadásnak, ami egyrészt valamivel szabadabb támadást és védekezést tesz lehetővé, másrészt immár lehetőségünk van a jól időzített védés után azonnal visszatámadni néhány őszinte kinyilatkoztatással (Flawless Block). Mivel ez egy új rendszer, nem árt gyakorolni, ugyanis, ha nem időzítünk jól, mi kaphatunk be egy szép nagy maflást.

Az X-ray-t leváltotta a Fatal Blow, ami nagyjából ugyanaz, csak itt nem láthatóak a csonttörések – ellenben hektoliternyi vér elfröccsen –, illetve csak akkor aktiválhatjuk, ha a karakterünk életereje 30%-ra csökkent. Ez talán elsőre bosszantó lehet, ugyanakkor jó taktikázással egy vesztes csatát simán meg lehet fordítani az utolsó pillanatban.

Amúgy piszok látványos, ahogy extrém közelről nézhetjük meg – olykor Mátrixszerűen belassítva –, ahogy egy vagy két kés átszalad valaki arcán, a gépágyú fasírtot csinál egy koponyából, meg hasonló cukiságok. Az érzékeny gyomrúaknak ez a játék sem javallott, hiszen a Mortal Kombat 11 sem lesz a széria legártatlanabb darabja, éppen ellenkezőleg, a Fatality-k és a Brutality-k, ha lehetséges, még véresebbek és kegyetlenebbek, mint korábban.

Szerelkezzünk fel

A Mortal Kombat 11 kölcsönvette az Injustice 2 gear-rendszerét, azaz itt is átalakíthatjuk kedvenc karakterünket. A bétában érdemi szerepe ennek nem igazán volt, és amennyire tudni, a teljes játékban is inkább csak kozmetikai szerepe lesz. Ennek ellenére szórakoztató dolog talptól skalpig átszabni kedvenceinket, szerencsére elég részletes is, így bárki összehozhatja a kedvenc Scorpionját vagy Sub-Zeróját, vagy akárkit.

Megemlíteném még, hogy a kombókat kissé átszabták, jobban kézre állnak, mint korábban – nem mintha korábban gond lett volna velük, de most érezhetően még könnyebb kivitelezni a speckó támadásokat.

Jó kis harc lesz ez

A játék, mint korábban írtam, látványos. A pályákon elszórt dolgokat, mint például a köveket felkaphatjuk és fejbe toszhatjuk velük ellenfeleinket. Ugyanígy hasznosíthatunk egyéb tereptárgyakat is, például megnézhetjük, mennyire csúszik jól áldozatunk arca egy kaktuszon vagy sziklán.

Az új kunsztok könnyen megtanulhatóak, és, ha belejövünk, úgy fogjuk ezeket használni, mintha már az előző játékban is benne lettek volna. És pont ez a jó a programban. A Mortal Kombat 11 a béta alapján nem fogja alulmúlni az elődöt, mivel átvettek abból minden jót, és kiegészítették még pár jósággal, így kellő újdonságot szolgáltathat ahhoz, hogy újfent remekül szórakozhassunk a programmal.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!