• A héten elstartolt a Mount & Blade 2: Bannerlord zárt bétája
  • A fejlesztők ezt egy steames blogposztban jelezték
  • Ahogy azt is, hogy ezek után egy nyílt bétát is tartanak majd

A Mount & Blade 2: Bannerlord fejlesztése immár hét éve tart, azonban nagyon úgy néz ki, hogy a játék mögött álló TaleWorlds Entertainment kezd a munkálatok végére érni. Idén márciusban például már jelezték az illetékesek, hogy hamarosan kezdődhet a program zárt bétája, most pedig egy steames blogposztból az is kiderült, hogy a héten el is indult a tesztelés.

A poszt szövege alapján a fejlesztők először saját maguk próbálgatták a játékot, utána pedig közeli családtagjaikat kérték fel a feladatra, most viszont elérkezettnek látták az időt, hogy a rajongóikat is bevonják a tesztelés folyamatába. Egyelőre sajnos csak minimális számú játékos kapott meghívót, de mindenképp jó hír lehet, hogy a tervek szerint később érkezik majd egy nyílt béta is, amire viszont bárki benevezhet majd.

mount-and-blade-ii-bannerlord.jpg