• 250 ezer példányban kelt el eddig a My Friend Pedro
  • Az őrült akciójáték ráadásul alig egy hét alatt érte el ezt a példányszámot
  • A Devolver Digital egy kulisszák mögé bepillantást engedő videóval köszönte mindezt meg

A My Friend Pedro alig egy hete jelent meg, de máris június legnépszerűbb játékai között szerepel, hiszen a legfrissebb adatok alapján június 20 óta összesen 250 ezer darabot passzoltak el belőle. Ez a szám még önmagában is tiszteletet parancsoló lenne, hát még akkor, ha számításba vesszük, hogy lényegében egy kicsi indie címről van szó, mely a nagy platformok közül jelenleg csak PC-re és Nintendo Switch-re jelent meg.

my-friend-pedro-ket-het-mulva-jon-az-orult-akciojatek.jpg

A Devolver Digital csapata természetesen nagyon örül ennek az eredménynek, és ennek hatására még egy játékkal kapcsolatos videót is közzétettek YouTube-on, hogy így köszönjék meg a rajongók támogatását. A Behind the Schemes: My Friend Pedro with DeadToast, a címéhez méltón a kulisszák mögé enged egy rövid bepillantást, hiszen a My Friend Pedro fejlesztését mutatja be egy kicsit alaposabban.

Ti már próbáltátok a játékot? Ha igen, mi a véleményetek róla?