Ha minden igaz, akkor még idén, vagy a GDC vagy az E3 során leleplezésre fog kerülni a Valve nappalikba szánt PC-je, a Steam Box, ám ameddig erre várunk, érdemes egy pillantást vetni az Xi3 legújabb termékére, ami közvetlen rokoni kapcsolatban áll a Valve majdani termékével.

Az egyedi személyi számítógépek gyártására szakosodott Xi3 a CES-en, mégpedig a Valve standjánál mutatta be a legújabb üdvöskéjét, ami nem nagyobb, mint egy grapefruit, s kifejezetten a Steam és annak Big Picture módjának futtatására lett optimalizálva, ráadásul a Valve szoros közreműködésével készült el a masina.

A cég nem árulta el, hogy milyen mértékű a kooperáció köztük és a Half-Life szériával elhíresült cég között, illetve még azt sem voltak hajlandóak az orrunkra kötni, hogy mit találunk a Piston kódnéven futó csöppségben, csupán annyi biztos, hogy a cég már kapható X7A családjának teljesítményére lehet számítani, ami a vételárat olyan 1000 dollár magasságába helyezi, amit aztán egyénileg feljebb is lehet tornázni, ugyanis a gép komponenseit szabadon változtathatjuk, még több memóriát berakva, vagy erősebbre cserélve a CPU-t.

Az X7A családban egy négy magos, 64-bites, 3,2 GHz-en ketyegő processzor dolgozik, 4 vagy 8 GB DDR3 memória, egy integrált grafikusmag és 64 GB vagy 1 TB SSD háttértár társaságában. Mindez 999 dollárnál kezdődik, de van olcsóbb kiszerelés is. Ez az X5A nevet kapta, s ebben egy szerényebb, kétmagos, 64-bites, 1,8 GHz-es CPU, szintén integrált GPU, 2 GB DDR2 RAM és 16 GB vagy 1 TB SSD háttértár található 499 dollárért, Linuxszal előtelepítve.

A bemutatón csupán egy prototípus volt, ám jól szemügyre véve az egységet további részletek derültek ki: 4 USB 3.0, 4 USB 2.0 és 4 eSATAp portot kapunk, két Mini Display csatlakozót, illetve egy-egy SPDIF optical audio-, Ethernet- és HDMI foglalatot. Ezen felül sikerült kideríteni azt is, hogy 1 TB tárhelyen terpeszkedhetünk, de hogy ez milyen típusú, azt még nem tudni.

Ez még valószínűleg nem maga a Steam Box, annak ugyanis nagyobb hírverést tartottak volna, ez inkább annak egy közeli rokona. Jól nézzük hát meg a Pistont, ugyanis valami nagyon hasonló lesz a Valve gépe is. Reméljük, egy kicsit azért olcsóbb lesz...

Xi3 Piston