• Befarolt az első előzetes
  • Méghozzá idő előtt
  • A$AP Rocky nyomul benne

Hivatalosan is bemutatkozott a Need for Speed Unbound, az EA ugyanis idő előtt bedobta az új epizód trailerét. Most már hivatalosan is megerősítették, hogy december 2-án érkezik PlayStation 5-re, Xbox Series X/S-re és PC-re, ahogy azt a korábbi kiszivárgások is sugallták. Azt már eddig is lehetett tudni, hogy az Unbound anime-stílusú művészeti irányzatot kap, hiszen az elmúlt hetekben folyamatosan szivárogtak az információk, valamint olyan részletek is, mint például, hogy a játék mely platformokon fog megjelenni, sőt, még a megjelenési dátum is kikerült. Talán az EA felfigyelt a kiszivárogtatásokra, és ezért döntött úgy, hogy pár órával korábban kiadja az előzetest, ami alább megnézhető:

A trailerben szereplő eredeti A$AP Rocky dal a "Shittin Me" címet viseli, míg úgy tűnik, az Unbound a korábbi Need for Speed címek közül az Underground és annak folytatása neonfényes és illegális utcai versenyzős hangulatát fogja követni. A Criterion és az EA további részleteket fog felfedni a Need for Speed Unboundról hamarosan.