Az Alpha Protocol az Obsidian egyik igen balul elsült saját IP-je, melynek első játékbeli inkarnációja 2010 tavaszán jelent meg. A program ígéretes és nagyszabású vállalkozás volt, melyet sajnos megmérgezett a rengeteg programhiba, illetve a roppant egyedi, kémkedéses háttér, mely sokszor igen szabadon értelmezte a James Bond-féle miliő extremitását. Az eredmény egy kultikus klasszikus lett, melyhez azóta várják a folytatást a rajongók -- kár, hogy ennek egyelőre semmi esélye.

Most, hogy az Obsidian is beszállt a Kickstarter-versenybe, fellángolt a remény egy közösség által pénzelt folytatással kapcsolatban. Csakhogy ez a fejlesztőket vezető Chris Avellone szerint nem lehetséges, mert a franchise jogai a Segát illetik meg. Ő és csapata szívesen készítenének egy Alpha Protocol 2-t, de ez nem rajtuk múlik: mivel a Kickstarteren csakis eredeti, saját tulajdonjogú IP-t lehet finanszírozni, ezért valószínűleg sosem lesz folytatása a programnak.

Hacsak a Sega rá nem bólint, ugye. Csakhogy erre az első rész szegényes szereplése után vajmi kevés esély van. Főleg úgy, hogy a japán kiadó minden évben az életéért küzd, sokan már most is csodának tartják az iparban, hogy egyáltalán létezik még.