Egy hónappal ezelőtt kezdődött a "Pretending I'm a Superman - The Tony Hawk Game Story" című dokumentumfilmre a gyűjtés, azonban az nem úgy alakult, ahogy az alkotók szerették volna. A projektet alig 300 ember támogatta. akik 17.409 dollárt adtak össze, így az eredetileg kitűzött cél (75 ezer dollár) egyharmadát sem érte el a támogatás mértéke. Ennek ellenére a készítők nem adják fel.

Közleményt adtak ki, melyben megköszönték a támogatást -- nemcsak azokét, akik pénzt adtak, de azokét is, akik hírt adtak a projektről --, amit egyben be is fognak gyűjteni. Ugyanakkor soha nem tervezték az alkotók azt, hogy kizárólag az Indiegogón befolyt pénzre fognak támaszkodni, több szponzor is élénk érdeklődést tanúsított a film iránt. Hogy mikor készül el, nem tudni, de ezek után erősen kétséges, hogy tartani tudják a 2018 márciusi premierdátumot.