Noha még mindig nem tisztázott a helyzet az Xbox One és a használt játékok ügyében, az biztosnak látszik, hogy macerás lesz ezek kezelése. Az egyik pletyka szerint fizetni kell, hogy aktiválni tudjuk a másodkézből beszerzett programot, míg mások azt mondják, hogy ez a folyamat ingyenes lesz, mindeközben pedig a Microsoft hallgat, illetve csak annyit fűzött a dologhoz, hogy a szóbeszédek pontatlanok és hiányosak. Ez nem segít a konzol amúgy is nagyon negatív megítélésén, sőt a Sony malmára hajtja a vizet.

Az csak a történet egy része, hogy az Xbox One-nal kapcsolatos hírek jobb színben tűntetik fel a rivális PlayStation 4-et, nem szabad ugyanis elfeledkezni arról, hogy az eseményeket nagyon figyeli a Sony, s a visszajelzések alapján hozzák meg a következő döntésüket. Geoff Keighley a Bonus Round friss adásában azt mondta, hogy a gyártó még fontolgatja a használt játékokra vonatkozó, az Xbox One-on látott, egyelőre homályos másolásvédelemhez hasonló rendszer bevezetését -- látják, hogyan viszonyul ehhez a sajtó, s azt is, hogy a játékosoknak egyáltalán nem tetszik a dolog.

A NeoGAF-on később az egyik olvasó, akinek már igaza volt korábban ilyen témában, megerősítette Keighley szavait, de hozzátette, hogy az információ nem friss. A Sony már egy ideje gondolkodik az ügyön, hol a rendszer használata, hol pedig annak elvetése felé hajolva -- most éppen úgy áll a helyzet, hogy nem lesz. A NeoGAF olvasói egyébként kampányt kezdtek annak érdekében, hogy ez így is maradjon: Twitteren bíztatják egymást, hogy minél többet írjanak a Sony vezető pozíciót betöltő embereinek. 

sony-playstation-4-controller.jpg

PlayStation 4 -- Megjelenés: 2013 Q4