Nem unatkoztunk októberben sem, hiszen csak úgy sorjáztak a játékok a szerkesztőségünkbe, köztük egészen kiváló címek is. Megérkezett az Assassin's Creed harmadik része, ami több tucat órára kötött le minket, illetve jóval a megjelenés előtt letesztelhettük a 47-es ügynök legújabb kalandját is (Hitman: Absolution), és elöljáróban csak annyit mondunk, hogy ennél jobb visszatérésről álmodni sem lehetett volna.

Persze ez még nem minden, hiszen összesen 19 tesztet zsúfoltunk a magazinba, és az említett játékokon túl még olyan címeket tettünk górcső alá, mint a WoW: Mists of Pandaria, a Euro Truck Simulator 2, a Dishonored, a Medal of Honor: Warfighter, a Painkiller: Hell & Damnation, az olyan indie-őrületekről nem is beszélve, mint a Retro City Rampage vagy a Hotline Miami. Természetesen a legnagyobb konzolos címek sem maradhattak ki, így olvashattok a Halo 4-ről, a Forza Horizonról és a meglehetősen szerencsétlen Fable: The Journey-ről is. Ha pedig kíváncsiak vagytok rá, hogy pontosan melyik 19 játékról olvashattok értékelést, akkor szokás szerint KATTINTSATOK IDE.

PC Guru 2012/12 borítóNovemberben is PC Guru!Novemberben is PC Guru!

Persze nem csak tesztekben, de előzetesekben is erős az újság, hiszen összesen 17 megjelenés előtt álló játékról olvashattok a magazin hasábjain. Kipróbáltuk a Hawkent és a MechWarrior Online-t, utánajártunk a Sniper Ghost Warrior 2-nek és a Gears of War: Judgementnek, illetve megnéztük, hogy mi a helyzet az ArmA III és a The WarZ háza táján. Emellett 2 fejlesztői interjú is vár rátok, illetve a Digitális Játékpiac 2013 című cikkünkben összeszedtünk egy jó nagy csokor olyan ígéretes játékot, amelyek csak jövőre fognak megjelenni, ráadásul kizárólag digitális terjesztésben.

Hitman: Absolution JátékképekAssassin's Creed III JátékképekDishonored Játékképek

A Klasszikusok újrajátszva rovatunkban ezúttal a Dungeon Keeper 2-t vettük elő, Chris pedig egy külön cikket szentelt az ellopott felhasználói fiókoknak, és annak, hogy miképp lehet eredményesen védekezni az ilyen-olyan támadások ellen. A hardverrovat keretében kipróbáltuk a SONY Xperia S tabletjét, teszteltük az ASUS N65V típusú notebookját, illetve készítettünk egy összeállítást a középkategóriás videokártyákról, amiben a részletes tesztek mellett kiválasztottuk a kategória legjobb VGA-ját is. Végül pedig megtudhatjátok azt is, hogy milyen tapasztalatokat szereztünk, mikor Bécsben kipróbáltuk a Wii U-t.



STEAMES TELJES JÁTÉK A MAGAZIN MELLÉ!


A DVD-mellékleten ezúttal 5 videoteszt (Assassin's Creed III, Dishonored, FIFA 13, Resident Evil 6, WoW: Mists of Pandaria), rengeteg játékvideó, filmelőzetesek, 5 ingyenes játék, illetve egy steames teljes játék várja az olvasókat. Ez utóbbi a BLOOD BOWL: LEGENDARY EDITION, amely közvetlenül a DVD lemezről is telepíthető, csak az aktiválásához lesz szükség internetkapcsolatra (a kódot a DVD papírtokján találjátok!).

A teljes játékunkról részletesen ITT OLVASHATTOK. Pluszban pedig érdemes tudni azt is, hogy a játék steames aktiválását követően 60%-os kedvezménnyel lehet hozzájutni a vadonatúj Blood Bowl: Chaos Editionhöz!

Akik pedig nincsenek jóban az angol nyelvvel, azok egy apró trükkel azonnal magyar feliratossá varázsolhatják a játékot. Nem kell mást tenni, mint LETÖLTENI EGY FÁJLT, és követni a leírásban található utasításokat!
 
HA GONDOD AKAD AZ AKTIVÁLÁSSAL, OLVASD EL AZ ÚTMUTATÓNKAT ITT!

Ráadásként pedig a magazin mellett találhattok egy közel A2-es méretű FAR CRY 3 posztert is, amely méretében és minőségében megegyezik a tavaly decemberi Assassin's Creed: Revelations naptármellékletünkkel.

FRISS PC GURU A WEBSHOPBÓL!


Ha esetleg nálatok nem kapható a magazin, vagy esetleg már elfogyott a megszokott helyen, akkor sincs baj, hiszen a lap megrendelhető közvetlenül a kiadótól is, 1995 forintért, ez az ár pedig már a postaköltséget is tartalmazza!

A 2012/12-es PC Guru november 8-tól (csütörtök) kapható országszerte az újságárusoknál, 1995 forintért. A lap megvásárolható digitális verzióban is a DIMAG és a 3D digitális publikáció rendszerében is, illetve elérhető iOS és Android platformokra is!