• Még készül a Beyond Good and Evil 2
  • Ezt maga a Ubisoft jelentette be
  • A régóta fejlesztés alatt álló játékot tehát nem érinti a kiadó jelenlegi helyzete

Kifejezetten rájár a rúd mostanság a Ubisoftra, nem elég ugyanis, hogy a francia kiadó nemrég hatodik alkalommal is eltolta a Skull and Bones megjelenését, emellett pedig három bejelentetlen játékát is törölni kényszerült, még a Mario + Rabbids: Sparks of Hope és a Just Dance 2023 Edition eladásai sem találkoztak az elvárásokkal. Ezeket a bukkanókat természetesen megérezték a részvények (és ezáltal a befektetők) is, így nem lenne meglepő, ha a kiadó a jövőben inkább a bejáratott franchise-okra támaszkodna.

beyond-good-and-evil-2.jpg

Ennek ellenére úgy fest, a Ubisoft mégis kitart a rekordideje készülő, eredetileg 2009-ben bejelentett Beyond Good and Evil 2 mellett, a kiadó szóvivője ugyanis elmondta, hogy az elmúlt napok történései nem érintették a játék fejlesztését, így az továbbra is készülőben van. Ennél pontosabb képet azonban sajnos nem kaptunk az ambiciózus projekt állapotáról, csupán egy ígéret érkezett, miszerint a csapat minden erejével azon dolgozik, hogy megvalósítsa az elképzeléseit. Remélhetőleg egyszer tényleg láthatjuk e törekvés gyümölcsét.