• Az AMC-hez kerültek az Alan Wake adaptációjának jogai
  • Nem lesz nyáron újabb Alan Wake 2 bemutató

A Remedy Entertainment nem csak a Nintendo Switch-játékosokat örvendeztette meg, az Alan Wake Remastered hamarosan érkező átiratával, de más a sorozattal kapcsolatos hírrel is szolgált. Bár a stúdió már 2018-ban bejelentette, hogy élőszereplős sorozatként is megelevenedik majd a közkedvelt természetfeletti kaland, azóta nem sokat hallottunk a projektől, és ez nagyon most sem változott, az viszont kiderült, hogy a The Walking Dead otthona, az AMC kezébe kerültek az adaptáció jogai.

Emellett a Remedy szomorú hírrel is szolgált, ugyanis korábbi ígéretük ellenére úgy fest nem fogunk nyáron újabb betekintést kapni az Alan Wake 2-be. Sam Lake mindenkit megnyugtatott, hogy a fejlesztés jól halad, egyszerűen csak szeretnének a játékra koncentrálni, egy demó vagy előzetes elkészítése ugyanis több hónapnyi munkát követelne, amit inkább az Alan Wake 2 tökéletesítésére fordítanak.