Az Overkill’s The Walkind Dead cudarul elbukott, aminek rengeteg oka van, de úgy tűnik, már az alapokkal sem volt minden rendben. Az Eurogamer cikke alapján ugyanis komoly gondok voltak az Overkill Software-nél. A vezetőség úgymond nem is létezett, más játékokból dobáltak be ötleteket, hogy azokat aztán pár hét múlva megváltoztassák, amire viszont nem adtak időt.

Mindezek tetejében a Starbreeze a 2015-ben megvásárolt Valhalla motort akarta használni, ám az Overkill szerint az egy katasztrófa volt. Lehetetlen volt használni, hiszen még indító fájlja sem volt. 2017-ben aztán feladták a küzdelmet és átálltak az Unreal Engine 4-re. Ezzel egy bökkenő akadt. A csapat 90%-a nem értett hozzá.

„Ha belépsz egy stúdióba, jó esély van rá, hogy a csapat legalább fele ismeri a motort, amivel dolgozik, így fel tudják zárkóztatni a többieket. Ebben az esetben viszont, érzésem szerint, az emberek 10%-a értette meg a motort. A maradék 90% eme emberek nyakán lógott, vagy online nézett utána a dolgoknak. Szóval a tutorialt használva próbáltunk meg játékot készíteni. Rossz volt” – mondta az egyik fejlesztő. Ezek után nem csoda, hogy az Overkill’s The Walkind Dead nem sikerült túl jól.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!