A Game Informer munkatársa, Andrew Reiner ellátogathatott a Blizzardhoz, ahol lehetősége volt az Overwatch direktorával, Jeff Kaplannel a második részről beszélgetni egy Powerpoint-prezentáció mellett. Ekkor tűnt fel egy dia rajta négy, eddig ismeretlen karakter sziluettjével, amit a játékfejlesztő hamar át is ugrott kommentár nélkül.

Reiner nem tudta megállapítani, milyen karakterekről van szó, de elmondása szerint az egyk egy férfi varázslóra emlékeztette, egy másik pedig egy rövid hajú nőre, aki mellett valamilyen szőrős állat állt. Azt is hozzátette, hogy a négy sziluettből három tűnt nőnek, és az egyik valamiféle shurikent tartott.

overwatch-2-art.jpg