Mint gyakorlatilag bármelyik online játék, az Overwatch is sokat szenved a toxikus felhasználóktól, és igyekszik is fellépni ellene. Nem is olyan rég még maga Jeff Kaplan is megszólalt egy videóban, ahol arra kérte a játékosokat, hogy próbáljanak már kicsit udvariasabban viselkedni társaikkal, de úgy tűnik, mostantól már gyakorlatiasabb lépéseket is tesznek a jelenség visszaszorításának érdekében.

Jeff Kaplan nemrég egy interjú kapcsán ugyanis jelezte, hogy a Winter Wonderland patch nem csak téli újításokat hoz. Először is, innentől kezdve ha jelentünk egy játékost, és őt emiatt a jelentés miatt később megbüntetik, akkor azt a rendszer a játékon belül nekünk jelezni fogja. Kaplan szerint erre azért van szükség, hogy a felhasználók a saját szemükkel győződhessenek meg róla: a rendszer tényleg működik, és a negatív viselkedésnek bizony következménye van. A második újítás ezen a téren, hogy ha már közel járunk valamilyen büntetés „eléréséhez”, akkor a játék üzenetben jelzi ezt, hátha így elmegy a kedvünk a toxikus viselkedéstől.

Kaplan kifejtette, hogy bár tudja, hogy a toxikus felhasználókat nem lehet tökéletesen kiszűrni egy ilyen nagy játékosbázisból, de mindent megtesznek, hogy a lehető legjobban visszaszorítsák az ilyesfajta viselkedést.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!