• Január 23-án érkezik az Overwatch legújabb pályája
  • A Blizzard World egy vidámpark, mely a stúdió munkáit mutatja be
  • Új skinek is jönnek, köztük a Young Reinhardt és az Ecopoint Mei

Az Overwatch legújabb pályája, a Blizzard World már két hónapja fellelhető a tesztszervereken, az éles játékba azonban egészen eddig nem került be. Maga a térkép egy vidámparkba kalauzol el minket, ahol a stúdió eddigi játékai kerülnek a középpontba, köztük a World of Warcraft, a Diablo és a StarCraft, de jutott hely a Hearthstone kocsmájának és a Vikingsnek is. A Blizzard World egy hibrid pálya, azaz az első pont elfoglalása után még egy blizzardos relikviát is el kell kísérnünk a céljáig, ha meg akarjuk nyerni a kört.

A Blizzcon során bemutatott térképpel eléggé meggyűlt a bajuk a fejlesztőknek (Torbjörn lövegei például automatikusan megsemmisültek több helyen is), azonban úgy tűnik, végre sikerült megoldani minden problémát, ugyanis a stúdió tweetje szerint a Blizzard World január 23-tól élesben is kipróbálható lesz. Külön érdekesség, hogy a tweetben szereplő linkre kattintva mi magunk is kinyomtathatjuk a vidámparkba szóló jegyünket, hogy így tegyük teljessé az élményt.

És ti megváltottátok már a jegyeteket?