• A Blizzard által aláírt szerződés értelmében az ESPN és a Disney csatornáin is lesz Overwatch League
  • A megállapodás magukra a meccsekre illetve elemzésekre is vonatkozik
  • Már az első szezon nagydöntőjét is nézhetjük a csatornákon

Mikor a Blizzard bejelentette az Overwatch League érkezését, nem rejtették véka alá, hogy a hagyományos sportok színvonalával üzemelő esport liga létrehozása a céljuk, most pedig egy újabb nagy lépést tehetnek ebbe az irányba, hiszen az általuk aláírt szerződésnek hála a meccseket hamarosan az ESPN és a Disney csatornái is elkezdik közvetíteni.

overwatch-league-01.jpg

A több évre szóló megállapodás már az első szezonban is érvénybe lép, ez pedig azt jelenti, hogy a július 27.-én és 28.-án megrendezésre kerülő nagydöntőt már a fent említett csatornák is adni fogják. Ráadásul nem csak a meccsek bukkanhatnak fel a képernyőkön, hanem hozzájuk csatolható elemzések, fénypont gyűjtemények is. A megállapodás értelmében innentől kezdve az ESPN, ESPN2, ESPN3, a Disney XD és az ABC csatornákon lehet majd Overwatch mérkőzéseket megtekinteni, illetve az ESPN és a Disney digitális csatornáin is mennek majd a meccsek.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!