A 2004-es Painkiller egy igazi, régimódi FPS volt, mely a Doom nyomában járva az adrenalinpumpáló akciót és a véres lövöldözést helyezte előtérbe a történet, a kidolgozott háttérvilág vagy épp a mély karakterek helyett. Az erőszakos jelenetek és kőkemény harcok persze sokaknál kicsapták anno a biztosítékot, például a németeknél, akik mindezt azzal honorálták, hogy felrakták a játékot a fiatalságra káros médiatartalmak listájára. Ezen a listán olya médiatartalmak (film, könyv, játék) szerepelnek, melyeket nem lehet a fiatalság által is látogatható helyen árulni vagy reklámozni.

Nemrég viszont változott a helyzet, és a Painkiller valamint a Painkiller: Battle out of Hell immár lekerült erről a listáról, hála a jogokat felvásároló THQ Nordicnak. Az osztrákok egy rövid kis videóval, valamint egy szöveges közleménnyel ünnepelték a döntést, valamint elárulták, hogy a játék tisztázásához mindössze sok párbeszédre, egy csapatnyi elszánt ügyvédre és némi fekete mágiára volt szükségük.

Érdekesség egyébként, hogy a THQ Nordic nem most szedet le először játékokat a németek feketelistájáról. 2015-ben illetve 2016-ban a Red Fraction első és második részét is sikerült eltávolítaniuk a fiatalságra káros játékok közül.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!