Aki régebb óta követi már az oldalt, az tisztában lehet vele, hogy nagyon odavagyok a horror műfajért. Legyen szó filmekről, játékokról vagy bármi egyébről, engem azonnal meg lehet venni akármivel, ami kapcsolódik a horrorhoz. Ez azzal jár, hogy nagykanállal fogyasztom természetesen a horrorfilmeket is, amiknek többsége még évek múltán sem jut el nemhogy a hazai mozikba, de DVD vagy Blu-ray kiadásba sem. Éppen ezért arra gondoltam, elindítom a Para-Péntek rovatot, amiben rendre három olyan horrorfilmet mutatok be nektek, amiket nem biztos, hogy ismertek, viszont a műfaj rajongóinak érdemes lehet rájuk nézni – kezdjük is a heti csemegékkel!
The Power (2021)
1973, Kelet-Anglia. A bányászok sztrájkja miatt minden este sötétségbe borul a környék a hosszabb-rövidebb ideig tartó áramkimaradások által. Val (Rose Williams) épp első napját kezdi meg nővérként az East London Royal Infirmary kórházban, és egész szépen megy is neki a beilleszkedés, azonban egy dolgot semmiképp sem szeretne vállalni: az éjszakai műszakot. Egy gyerekkori trauma miatt halálosan fél a sötétben, és mindez egy olyan hellyel kombinálva, ahol naponta halnak meg emberek, nem túl csábító. Balszerencséjére a főnővér egy apró figyelmetlenség miatt mégis beosztja éjszakásnak, és innentől jönnek az izgalmak.
(Forrás: Addicted to Media)
A kórházat ugyanis kísértet járja. Bár a The Power főként jumpscare-ijesztgetésekre épít, megvan a maga nyomasztó, klausztrofób hangulata, ugyanis a majdnem teljesen üres kórház az éjszaka folyamán új borzalmakat tartogat. A jókora épületben nagyon könnyű eltévedni, és ha emellett még egy bosszúálló kísértet, illetve a tragikus múlt is kínozza az embert, ott biztosra lehet venni, hogy hamar elszabadul a rettegés - és erre nem is kell sokat várni!
The Banishing (2020)
1938-ban járunk. Marianne (Jessica Brown Findlay) épp kislányával, Adelaide-el költözik vidékre férjéhez egy hatalmas házba (fun fact: a Borley Rectory névre keresztelt építmény valóban létezett, és a Wikipedia szerint manapság is csak úgy hivatkoznak rá, hogy "the most haunted house in England", vagyis a leginkább kísértetjárta ház Angliában). Beköltözés után Adelaide furcsa képzeletbeli barátokról kezd el mesélni, Marianne pedig igyekszik szorosabbra fűzni kapcsolatát férjével, aki mellesleg a helyi tiszteletes is egyben. Sötét erők munkálkodnak a háttérben, hiszen a ház borzalmas titkokat rejteget és erre egy helyi futóbolond (a Mission Impossible filmekből ideszabadult Sean Harris) minduntalan fel is hívja a család figyelmét, azonban az egyház által kiküldött megbízott (John Lynch) köti az ebet a karóhoz, hogy márpedig a házat semmilyen körülmények között nem szabad elhagyni. És mi van akkor, ha a hely kísértetjárta? Marianne élete napról-napra egyre nyugtalanítóbbá válik, amint elkezdi megismerni a ház múltját.
(Forrás Bloody-Disgusting)
Gótikus-horrorból nem vagyunk elárasztva manapság, szóval érdemes megbecsülni azt a keveset is, amit egyáltalán kapunk. A The Banishing pedig pont ilyesmi: néhol a Más világ, néhol a Fekete ruhás nő juthat róla eszünkbe, de igyekszik megállni a saját lábán - ez többé-kevésbé sikerül is neki. A színészek nagyon jók, még a mellékszereplők is nagyszerűek, és a díszletek is abszolút korhűek. Szerencsére nincs béna CGI, ellenben van egy-két igen látványos trükkfelvétel, amiknél még én is elismerően bólogattam. A forgatóköny viszont a film második felére szinte teljesen szétesik, és ami működött volna regényként, az itt mozgóképen hamar elvérzik. Ennek ellenére aki kedveli ezt a műfajt, az egy késő délutáni vagy esti programnak bőven beidőzítheti a The Banishing-et, mert megfelelő hangulat mellett (mondjuk ha épp szakad kinn az eső) egészen kellemes tud lenni a horror-faktort tekintve is.
Saint Maud (2019)
Maud (Morfydd Clark) betegápolóként szegődik el egy vagyonos, de már halálán lévő egykori táncművésznőhöz (Jennifer Ehle), majd munkakapcsolatuk hamar barátsággá alakul. A zárkózott, egy múltban történt borzalmas esemény miatt megtört, ám önmagát a hitben és Isten szeretetében meglelő Maud a fejébe veszi, hogy elhozza az asszony számára a megváltást. Régóta vártam már ezt a filmet, de teljesen másra számítottam. A Saint Maud ugyanis a mentális zavarokról, tévképzetekről és az eltorzult valóságról szól. Arról, hogy egy lelkileg súlyosan sérült, fiatal lány miként érzékeli Isten jelenlétét maga körül, kialakított világához pedig foggal-körömmel ragaszkodik. Zseniális a film kettőssége: mi a képzelet és mi a valóság?
(Forrás: SPIN)
Ahogy Maud elméje egyre inkább megbomlik, úgy láthat a néző is különféle jelenéseket, transzcendens élményeket, azonban ezek után rendre visszarántanak bennünket a rideg valóságba. A legutolsó képkockáig fennmarad ez a kettősség, és emiatt annyira kegyetlen a Saind Maud. Mégis, hogyan lehetne pálcát törni valaki felett, aki a saját tévképzetei szerint érzékeli a valóságot? 2019 (egyik) legjobb horrorfilmjéről van szó, úgyhogy nem érdemes kihagyni!
Köszi a figyelmet, a jövő héten ismét jövök három filmmel!
