PC Guru naptár 2013-ra!

Habár a digitális korszakban már csökken a jelentősége, azért nem hátrány, ha az ember asztalán ott figyel egy naptár, ami nem csak a dátumokról, az ünnepnapokról és névnapokról tájékoztat, de alkalomadtán még bele is lehet firkálni ezt-azt. A PC Guru szerkesztősége 2012 végén összeállított magának egy videojátékos naptárat a 2013-as évre, és mikor elkészültünk vele, úgy döntöttünk, hogy elérhetővé tesszük a magazin olvasói és a videojátékok szerelmesei számára is. <br />

A PC Guru 2013-as asztali naptára „alapfunkcióiban” megegyezik egy hagyományos lapozgatós naptárral: szerepel benne a következő év mind az 52 hete, a kiemelt dátumokkal, ünnep- és névnapokkal. Ami különlegessé teszi a Gurus naptárat, hogy megtalálható benne a magazin 2013-as évfolyamának összes megjelenési dátuma, ráadásul a tervezés során fontos szerepet játszott a videojátékos vonulat, így a naptár mind az 53 oldalát a jövő évi játékfelhozatal egy-egy szereplője díszíti, a Devil May Crytól kezdve a GTA V-ön át egészen a Watch Dogsig.

PC Guru naptár 2013-ra!

A naptár 54 oldalas (borító + 53 hét), spirálozott, minőségi, 170 grammos papírból összeállítva, mérete: 145x296 mm (+ tartó). A naptár kizárólag a PC Guru Webshopjából szerezhető be, méghozzá átutalásos vagy bankkártyás fizetéssel. A naptár ára 3500 Ft, a megrendeléseket a kiadó postai úton juttatja el a megrendelőknek, és a fenti ár már ennek a költségét is tartalmazza.