A Konami ma bejelentette: szeptember 24-én fog megjelenni a PES 2014 -- a legújabb rész a sorozat számára szokásosnak minősülő időben érkezik, ám ezen kívül nem sok más lesz szokványos. A PES 2014 ugyanis az első olyan játék a sorozatban, ami a Kojima Productions új, next-gen motorját használja, így mindenképpen nagy lesz az érdeklődés, hiszen először fogjuk mozgás közben látni a friss szerzeményt egy igazi játék keretei közt, nem egy techdemó formájában.

Persze fontos az is, hogy maga a játék milyen lesz, ezen a téren pedig a csapat sok változást ígér. Ez elsősorban jobb kezelést, precízebb irányítást, részletesebb fizikát és intelligensebb játékosokat takar, ezáltal növelve a valósághű élményt. Igazán óriási, forradalmi újdonságokat azonban idén sem kapunk -- talán majd jövőre.

További érdekesség még a PES 2014-gyel kapcsolatban, hogy bátran néz szembe a FIFA 14-gyel, mely három nappal később, szeptember 27-én fog a boltokba kerülni. A Magyarországon Dzsudzsák Balázs arcával a borítón boltokba kerülő játék és a japánok üdvöskéje tehát gyakorlatilag fej-fej mellett fog versengeni a játékosok kegyeiért. Te melyiket választod?

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

PES 2014 -- Megjelenés: 2013. szeptember 24. -- Gépigény: nem ismert