• Epic Store exkluzív lesz a Phoenix Point
  • Ezért pedig a fejlesztők minimum kétmillió dollárt kaptak
  • Legalábbis ezt állítja az egyik befektető, aki a FIg oldalán támogatta a játék elkészülését

Még március közepe felé érkezett a hír, hogy az XCOM játékok szellemi örököseként beharangozott Phoenix Point megjelenés után egy évig bizony csak az Epic Store-ban lesz kapható. Most pedig, hála egy olyan bennfentesnek, aki a Fig nevű, közösségi finanszírozásra szakosodott oldalon támogatta a játék elkészültét, nagyjából azt is be lehet lőni, hogy az Epic mennyit fizetett a Snapshot Games embereinek az exkluzivitásért.

A Fig ugyanis, a többi közösségi finanszírozásra szakosodott platform funkcióin túl, lehetőséget ad arra is, hogy a támogatók akár befektetői minőségben is segíthessék egy-egy projekt elkészülését. Most pedig pont egy ilyen támogató ragadott billentyűzetet, hogy elmondja, számításai szerint nagyjából 2,25 millió dollárt (641 millió forintot) fizetett az Epic a fejlesztőknek az exkluzivitásért. Persze ez csak egy erős közelítést, így érdemes fenntartásokkal kezelni, már csak azért is, mert a stúdió eddig nem osztotta meg hivatalosan a részletes számokat.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!