• Tegnap jelent meg a PlayStation Portal
  • A Sony hordozható streaming eszköze
  • Hiába tartják sokan feleslegesnek, pillanatok alatt elkapokodták a masinát
  • Így azt jobbára már csak a nyerészkedőktől lehet beszerezni

Amikor kiderült, hogy a Sony eleinte Project Q néven futó kézikonzolja voltaképp egy "szimpla" streaming eszköz, sokan emelték fel a hangjukat, mondván, hogy teljesen felesleges a masina, hiszen a Remote Play mobilokon is tökéletesen működik, így nincs létjogosultsága egy dedikált eszköznek. A gyártó azonban rácáfolt a szkeptikus hangokra, a PlayStation Portal ugyanis egy rendkívül jó és minőségi hardver lett (legalábbis az eddig megjelent tesztek alapján), amit már az előrendelési időszakban is úgy vittek az emberek, mint a cukrot. Éppen ezért nem túl meglepő, hogy bár hivatalosan csak tegnap került fel a szerkentyű a boltok polcaira, lényegében minden üzletben készlethiány lépett fel. Ha most felnézünk például a GameStop, a PlayStation, esetleg a Best Buy oldalára, akkor rendre az "elfogyott" vagy a "jelenleg nem elérhető" szavak jönnek velünk szembe, így ha valaki nem volt az előrendelők között, az most nemigen fogja tudni beszerezni a ketyerét. A PlayStation Directen egyébként az olvasható, hogy december elején már érdemes lehet visszanézni, de persze ezúttal is létezik alternatíva – már amennyiben hajlandóak vagyunk a kelleténél jobban kinyitni a pénztárcánkat.

psportall.jpg

Természetesen a nyerészkedőkről beszélünk, akik ezúttal sem voltak restek az eBay felé venni az  irányt, hogy az eredeti árnál (199,99 dollár) valamivel nagyobb összegért árulják a masinát. A legtöbben olyan 300 dollár környékén hirdették meg a saját példányukat, de egy X felhasználó rámutatott, hogy volt, aki 570 fontot (~245 000 forint) szeretne kérni érte, ami azért barátok között is a pofátlanság netovábbja. A csalódott közösség szerint egyébként újfent ők tehetnek a kialakult készlethiányról, mivel a többség biztosan nem egyetlen darabot dobott a kosárba (mert hát ez befektetés, ugyebár), szóval köszönjük szépen meg nekik, hogy sokan miattuk nem fognak hozzájutni a géphez – legalábbis az elkövetkezendő néhány hétben.