Bevallom, nem én vagyok a világ legnagyobb koráslabda rajongója, de pár jó összeállítást bármikor szívesen megnézek, ahogy a 2K évente megjelenő játékaira is szeretek néha-néha rákacsintani. Mégis, még én is hiányoltam mostanában azt a lazább vonalat, amit annak idején az NBA Jam és az NBA Street képviseltek. Mondanak egyáltalán nektek valamit még ezek a címek?
Ha igen, akkor most figyelj, mert a Play by Play Studios pontosan ezt az űrt szeretné betölteni. Az NBA The Run egy 3v3-as utcai kosárlabdajáték, amelynek fejlesztői bevallottan a sportjátékok aranykorát idéznék meg – csak éppen modern köntösben. A csapat veterán fejlesztőkből áll, akik az iparág legnagyobb franchise-ain dolgoztak korábban, szóval nem zöldfülűekről van szó. A játékmenet gyors, látványos és kellően pörgős: crossoverek, alley-oopok és padlóra vetődős labdamentések váltják egymást, mindezt rollback netcode-dal megtámogatva, ami azt ígéri, hogy az online meccsek valóban simán fognak futni.
A játék fő vonzereje a Run the World Tournament nevű, négykörös kieséses bajnokság lesz, ahol világ különböző pontjain elhelyezett ikonikus utcai pályákon kell bizonyítani. Induláskor három játékmód közül lehet majd választani: Knockout Squads (3 fős csapatban, egy játékost irányítva), Knockout Solos (saját háromfős csapat összerakása és irányítása), illetve a privát meccseket akár AI ellen is lehetővé tevő Knockout Friends mód, amelybe akár 48 játékos is meghívható.
A roster több mint 30 NBA-sztárt és öt kitalált streetball legendát vonultat fel, mindegyik egyedi játékstílussal és rajzfilmes, de jól felismerhető megjelenéssel. A játék érkezése egyébként már idén júniusra várható PC-re, PS5-re és Xbox Series X/S-re, de aki nem bír addig várni, az már május 1-jén kipróbálhatja a zárt bétateszten – a regisztráció jelenleg is elérhető.
Borítókép forrása: Play by Play Studios