• Július 25-29 között lesz a PUBG Invitational
  • Berlinben lesz a döntő
  • A PUBG Corp szervezi
  • Az Intel lesz a főtámogató
  • A selejtezők tovább folynak

Nem csak Magyarországon nagy az érdeklődés a PUBG mint esport szám iránt, de nemzetközileg is fokozatosan nő a kompetitív mezőny. Ezen a népszerűségen felbuzdulva a PUBG Corp elhatározta, hogy szerveznek egy önálló versenyt, amibe semelyik nagyobb esport szervet nem folyik bele, tehát sem az ESL, sem pedig a FACEIT nem szelhet magának egy darabot a PUBG tortából.

 A hétvége folyamán véget ért a selejtezők első köre, melynek eredményeként 3 európai, 3 amerikai, 2 CIS (FÁK országok), és számos ázsiai csapat jutott tovább a júliusi eventre. A rendezvényt Berlinben fogják megtartani július 25-29 között, és a tétje nem kevesebb, mint 2 millió dollár lesz. Ezen felül fény derült az esemény fő támogatójának kilétére. A PUBG Invitational első számú szponzora az Intel lesz. A céget azonban butaság lenne laikusokként leírni, mivel a főként processzoriairól híres vállalat saját esport versenyszériával rendelkezik, aminek Intel Extreme Masters a neve.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!