• Ismét több mint 1 millióan ültek le egyszerre a Playerunknown's Battlegrounds elé
  • A játéknak az átlagos játékpsszáma is nőtt novemberhez képest
  • Ezzel az idén februárban kezdődött hanyatlás látszik megtorpanni

A Playerunknown's Battlegrounds sikertörténete idén megszakadni látszott, és nagyon úgy tűnt, hogy a Fortnite sikeresen letaszította a trónról a Bluehole alkotását. Azonban a helyzet egyáltalán nem ilyen egyszerű: mint pár napja kiderült, a PUBG mobilon még kifejezetten jól tartja magát, sőt, csak ezen a platformon annyi felhasználója van, mint az Epic játékának összesen, most pedig PC-n is megállt a játékosszám csökkenése.

pubg-vikendi-01.jpg

Sőt, ha vetünk egy pillantást a a Steam Charts adataira, azt láthatjuk, hogy az elmúlt 30 napban jelentősen nőtt a Playerunknown's Battlegrounds játékosainak száma. A játék egyértelműen idén januárban érte el a csúcsot, ekkor több mint 3 millióan ültek le elé egyszerre, azóta viszont folyamatosan vesztett népszerűségéből, egészen mostanáig. A statisztikákat böngészve feltűnhet továbbá, hogy az elmúlt 30 nap legnagyobb játékosszáma november után újra visszakúszott 1 millió fölé (és egyben az októberi vonatkozó adatot is veri), valamint a játékosok átlagos száma is újra növekedésnek indult, bár ez egyelőre „csak” 440 ezer fő környékén található.

pubg-vikendi-03.jpg

Hogy minek köszönhető a hirtelen feltámadt érdeklődés, az persze egy jó kérdés. Előfordulhat, hogy a játék PS4-es debütálása keltette fel sokak figyelmét, ahogy az se kizárt, hogy a nemrég elrajtolt ünnepi esemény vonzotta be a játékosokat, ahogy tette azt a Hitman 2 esetében is. És persze ne feledkezzünk meg arról sem, hogy december 19-én bemutatkozott a negyedik, havas pálya, Vikendi, biztos, hogy emiatt is visszatértek nem kevesen.

pubg-vikendi-02.jpg