• Rangsorolt meccseket kapott a Playerunknown's Battlegrounds
  • Melyek a játékosokat bronztól a nagymester kategóriáig sorolják be
  • Illetve visszatért a sokak által hiányolt pályaválasztás is

Igen tartalmas frissítést kapott a közelmúltban a Playerunknown's Battlegrounds, mely egyrészt új funkciókkal bővítette a játékot, másrészt pedig visszahozta a sokak által hiányolt pályaválasztást is. A frissítés ma hajnalban élesedett, legnagyobb újdonsága pedig kétség kívül a rangsorolt meccsek bevezetése, de ezen felül hozott még egy új menüt a gránátoknak, valamint a csalás elleni megoldásokat is fejlesztették a készítők.

pubg-ranked-01.jpg

A rangsorolt meccseknek hála immár pontosan tudni fogjuk, hol helyezkedünk el más játékosokhoz képest. Ehhez először tíz besoroló meccset kell lejátszanunk, utána pedig a program besorol minket a nyolc, bronztól nagymesterig terjedő, kategória egyikébe. Innentől kezdve a meccseken nyújtott teljesítményünk és a pontszámaink határozzák majd meg, hogy hogyan mozgunk az egyes osztályok között.

Ezen kívül pedig van egy nagy visszatérő is, méghozzá a pályaválasztás. Ez egy sokat kért funkció volt, mely idén tavasszal egyszer már bekerült a játékba, azonban azóta valamiért ismét eltűnt. Reméljük, ezúttal már tartósabban marad, így senkinek sem kell trükköznie, hogy elkerülje például Miramart.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!
Webshop ajánló
2018 őszi MondoCon