2017-ben a Hellblade: Senua's Sacrifice nálam mindent vitt. Hiába volt abban az esztendőben egy Resident Evil 7, Horizon Zero Dawn, Assassin’s Creed Origins vagy What Remains of Edith Finch, nálam Senua első nagy kalandja betonbiztosan tartotta a helyét a Top1-kategóriában. Tudom, hogy csőjáték (a folytatás is az), de ez cseppet sem érdekelt akkor. Lenyűgözött a keserű történet, a csodaszép látványvilág és a hátborzongató audio-oldal, amihez hasonlót addig még nem tapasztaltam videojátékban. Aki játszott vele, az biztosan emlékszik a szinte teljes sötétségben játszódó szakaszra, mikor a hangok alapján kell tájékozódnunk – ott rendesen izzadt a tenyerem.
Egyébként jól emlékszem, hogy már a kezdés is piszkosul erőteljes volt: amint Senua lassan becsónakázik a karóba húzott, kibelezett holtestekkel szegélyezett, ködbe burkolózó tájba, az embert akaratlanul is kirázza a hideg a rá váró borzalmaktól. A készítők érezhetően rengeteg munkát fektettek a megfelelően nyomasztó atmoszféra megteremtésébe, de legalább ennyi munkát fektettek a skandináv mondakörre építő kutatómunkába és Senua mentális problémáinak hiteles visszaadásába is. Ez utóbbit külön is ki kell emelnem, ugyanis egy megfelelő fejhallgató birtokában háromszor olyan nagy élményt adhat a játék. Folyamatosan hallunk suttogásokat a fülünkben – ezek a hangok, a fúriák, Senua fejében már "régi lakóknak" számítanak – melyek mindig az adott szituációra reagálnak, ha pedig épp semmi fontos nincs a közelünkben, akkor megosztják velünk véleményüket. Nem mellesleg Senua az utóbbi évek egyik legjobban kidolgozott videojátékos karaktere lett. Erős, de mégis esendő kelta harcos, aki mentális problémái miatt csendes, magába forduló személyiség, ugyanakkor ha harcra kerül sor, kitör belőle Kratos.
Alászállunk a pokol legmélyére
A Hellblade első része tehát mind a mai napig ott van a LEGJOBBAK között nálam, és pont emiatt sajnáltam, hogy májusban a folytatás még nem jött ki PlayStation 5-re. Ha a mélyebb, belemenősebb tesztet akarjátok elolvasni, akkor ITT megtaláljátok LeEcoBo véleményét a játékról – én most kifejezetten a PS5-ös portot vesézem ki. A történet ezúttal az ősi Izland nyers és könyörtelen tájaira kalauzol minket, ahol a természet erői, az emberi kegyetlenség, és Senua saját démonaival való küzdelme alkotják a narratíva vázát. A játék nem kínál klasszikus hősútvonalat – ez inkább egy belső utazás, ahol a túlélés nem csak fizikai, hanem mentális és spirituális szinten is kihívást jelent. Senua karaktere erősebb, elszántabb és még rétegzettebb, mint valaha. Hangjai, víziói – amelyek a skizofrénia művészi ábrázolásaként térnek vissza – nem csupán zavaró tényezők, hanem a történet szerves részei. A játék bravúrosan épít ezekre, hogy egyedülálló, bensőséges élményt nyújtson, amit sehol máshol nem tapasztalhattok. A prezentáció lenyűgöző: a fotórealisztikus grafika, a még brutálisabb hangzás, valamint a feszültséggel teli atmoszféra együttese egy olyan világot tár elénk, ami egyszerre gyönyörű és félelmetes. A harcrendszer kőkemény (bár a nehézség állítható), illetve a hangsúly itt sem a puszta győzelemre, hanem a küzdelem érzelmi súlyára esik. Ez egy mély, gyakran nyomasztó élmény, amely kérdéseket tesz fel az elme egészségéről, a fájdalomról, és arról, mit jelent embernek maradni a horror közepette.
Fontos tudni, hogy a Senua’s Saga: Hellblade II Enhanced kiadása a PlayStation 5 verzióval együtt ingyenes frissítésként érkezik az Xbox Series X|S, Xbox PC és Steam platformokon játszó összes játékos számára – és az új funkciók a legérdekesebbek. A legfontosabb a Performance Mode. Az eredeti kiadás 30FPS-re volt optimalizálva, hogy magával ragadó, mozis élményt nyújtson, az Enhanced frissítés azonban immár tartalmaz egy Performance Mode opciót, amely 60FPS-re optimalizálja a játékot – a screenshotokat is ezzel készítettem. Nem tudom, hogy mennyire tarthatom ezt pozitívumnak, ugyanis szerintem 2025-ben már alapnak kell lennie a 60FPS-nek (minimum!) egy játékban, de az egyre erősebb konzolok térhódításával (lásd: PS5 Pro) lassan átváltunk abba az időszakba, hogy a 120FPS lesz a standard. PC-n a játék egy Very High beállítást is kínál, amivel még szemkápráztatóbb látványvilágot lehet kisajtolni belőle.
Van itt minden, mint a búcsúban
Egy fokkal érdekesebb a Dark Rot mód. A Hellblade: Senua’s Sacrifice játékból ismert Dark Rot visszatér, és további kihívást jelent Senua számára ebben az opcionális játékmódban, aminek lényege, hogy a Dark Rot minden halál után növekszik, és ha eléri Senua fejét, a kaland véget ér, és mindent lehet elölről kezdeni. Érdekes kis adalék, de kötve hiszem, hogy sokan ki fogják próbálni. Érkezik még a továbbfejlesztett Fotó-mód is, amivel még filmszerűbb hatást lehet elérni – több kis opció került be, illetve van egy vadonatúj Motion-fül is a beállítások között. Sajnos a mozis, 2.39:1-es képarányt továbbra sem lehet változtatni, értsd: ha nem a Fotó-módot piszkáljátok, akkor nem tudjátok kikapcsolni a zavaró fekete csíkokat (letterbox) a képernyő alsó és felső részén. Oké, hogy mozis élményt akartak a készítők, de számomra ez inkább volt zavaró, mintsem hangulatos. Ami viszont még extra, az a fejlesztői kommentár. Azok számára, akiket érdekel a Senua’s Saga: Hellblade II mögött álló munka és kreatív döntések sokasága, a továbbfejlesztett frissítés több mint négyórányi fejlesztői kommentárt hoz a játék készítésében részt vevő különböző személyektől – ez piros pont. Ahogy a magyar feliratozás is, ami nekünk hozzáad az élményhez.
A Senua’s Saga: Hellblade II nem egy könnyed délutáni séta a parkban. Elképesztően felkavaró és nyomasztó témákat dolgoz fel (a barlangos szakasz egyenesen kicsinált idegileg), fejhallgatóval játszva pedig olyan élményt nyújt, amihez foghatót tényleg csak nagyon kevés videojátékban élhettek át. A Ninja Theory ezúttal is fantasztikus munkát végzett, Melina Juergens pedig továbbra is nagyszerű Senua, de amellett persze mi sem mehetünk el szó nélkül, hogy a trauma és az identitás határvidékein portyázó második felvonás talán még az elődjénél is kötöttebb, zártabb játékmenetet biztosít. Csőjáték, ahogy a cikk elején említettem, de abból viszont 10/10-es élményt szállít. A PS Store-ban az alap változat 20,900 Ft, a Deluxe Edition pedig 28,900 Ft – utóbbihoz jár a 2017-es Hellblade: Senua’s Sacrifice, illetve digitális soundtrack is. Ha hozzám hasonlóan nektek is kimaradt a második rész, akkor abszolút megéri az árát az alap kiadás, de arra fel kell készülni, hogy ez a játék széttépi az ember lelkét. És valahogy mégsem lehet haragudni rá.
A tesztpéldányt az Xbox biztosította. Köszönjük!
