Prince of Persia: Forgotten Sands Mûvészi munkákA 2003-ban indított Prince of Persia: The Sands of Time-trilógia egy szép kerek történetet mesélt el egy névtelen hercegről, aki irányítani tudta az idő folyását. A három részre kiterjedő hősi kalandot az írók szépen lezárták, felesleges is lett volna beszuszakolni egy negyedik részt, de mivel a küszöbön van a film, a Ubisoft (valószínűleg a marketingosztály nyomására) mégis visszatért a már lezárt történethez.

A folytatás időben a The Sands of Time és a Warrior Within között játszódik. Az ekkora már harcedzett hercegünk azadi kalandja után úgy döntött, hogy ellátogat testvére birodalmába (a Dahaka ekkor nyilvánvalóan még nem üldözte), ám a királyi palotához való érkezésekor szörnyű látvány fogadja: az épületet ostrom alá vették, és hacsak hősünk nem veti be természet- és időmanipuláló képességeit, romba dől a birodalom.

Az új kaland során a klasszikus játékmenet fogad majd minket, tehát rengeteg platformszekcióra és látványos harcrendszerre kell számítanunk, valamint a sorozat védjegyének számító időmanipuláló képességeink is tiszteletüket teszik, melyekkel a szokás szerint visszatekerhetjük és lelassíthatjuk az időt. A herceg azonban tanult egy két új trükköt, mióta nem láttuk, például a természet bizonyos erőit is irányítani tudja, így ezeket is bevetheti a harc közben, az óriási főellenségek ellen pedig szinte kötelezővé válik ezen képességek okos használata. A Forgotten Sands az ígéretek szerint filmszerűen pörgős élmény nyújt majd, az Assassin's Creed 2-ben használt Anvil motornak hála pedig lenyűgöző látványban lesz részünk.

A Prince of Persia: Forgotten Sands jövő májusban -- tehát a filmmel egy időben -- fog megjelenni PC-re, Xbox 360-ra, és PS3-ra, illetve átalakított játékmenettel Wii-re, DS-re és PSP-re is ellátogat.