• Május 10-én, vasárnap rendezik a SimRace 2 Real bajnokság első futamait
  • A kommentátor Czollner Gyula lesz

Az előző héten tettük közzé a SimRace 2 Real hivatalos versenynaptárát, az ottani információknak megfelelően pedig ezen a hétvégén el is startol a magyar gyorsasági autósport szereplői, a Race Online Hungary és a PC Guru közös kezdeményezéseként megvalósuló Gran Turismo Sport-bajnokság, melynek kapcsán most újabb tudnivalókkal tudunk szolgálni.

profi-versenyzokhoz-profi-kommentator-czollner-gyilaval-jon-a-simrace-2-real-elso-versenyhetvegeje.jpg

A legfontosabb, hogy a műsorvezetői stábhoz csatlakozott Czollner Gyula, aki autóversenyzői múlttal is rendelkezik, hangját pedig az egész ország ismeri, hiszen hosszú éveken keresztül volt a hazai Forma-1-es közvetítések kommentátora, szakkommentátora, illetve riportere. Az ő tolmácsolásában követhetitek majd tehát a futamokat a Race Online Hungary YouTube-csatonáján, illetve a PC Guru Facebook-oldalán. A versenysorozat fő védnöke pedig Gáspár István, a Magyar Nemzeti Autosport Szövetség gyorsasági szakágának elnöke, 15-szörös magyar bajnok.

Vasárnapra tehát ne csináljatok magatoknak más programot, 13 órai kezdettel jön ugyanis az első veresnyhétvége élő közvetítése, ahol a Gr. 3. kategória a Fuji versenypályán, a Formula kategória pedig Barcelonában gördül majd az aszfaltra.