A Godfall-ban Aperion világába látogathatunk el, ahol a gonosz Macros isteni hatalomért cserébe elárulta a Valorian lovagokat és velük együtt a játék főhősét, Orint is. Ő persze ezt nem hagyja annyiban, összeszedi a legendák legerősebb kellékeit és a brutális erőt és képességeket nyújtó Valorplate páncélokat, majd nekivág a víz, a föld és a levegő birodalmának, hogy felszecskázza Macros követőit, ezzel elvéve az erejüket, s így talán képes lesz szembeszállni a túltápolt főgonosszal.

Orint kommandírozva 12 egyedi képességű páncél közül válogatva és egy egészen részletes skillfán sakkozva csaphatunk agyon megannyi ellenfelet, miközben buzgón lootolunk. Különböző erejű és gyorsaságú, eltérő mozgást és taktikát igénylő eszközöket szedhetünk össze minden komolyabb ellenfélnél, valamint bizonyos ládákban, merthogy a Godfall alapvetően a lootra épít.

A folyamatosan erősödő cuccokra szükségünk is van, hiszen Aperion világát járva egyre erősebb ellenfelekbe futhatunk bele. Macros alvezérei pedig kifejezetten izzasztóra sikerültek. Ezt sajnos nem jó értelemben kompenzálják az ismétlődő és egyszerű küldetések.

Persze ebből a PS Plus előfizetők nem sokat fognak élvezni, mert a nagy felháborodás ellenére az előfizetés mellé a Godfall: Challenger Editiont csapták hozzá ebben a hónapban, amelynek lényege, hogy a játékosok közvetlenül a végjáték után csöppennek bele a játékba, kihagyva a sztorikampányt. Ennek köszönhetően kimaxolt karakterrel vághatnak bele a Lightbringer, Dreamstones és Ascended Tower of Trials módokba. Aki tehát a sztoriért szeretné kipróbálni a Godfall-t, annak azt külön kell megvásárolnia.

A Lightbringerben a Heart of Darkness által megrontott fényt kell visszaállítani a víz, a föld, a levegő, és, ha megvan a Fire & Darkness DLC (nem része a Challenger Editionnek), akkor a tűz birodalmában. Ehhez a Dark Teareket kell megtalálni és elpusztítani. A harcok közben pedig növelhetjük a Light Levelt, aminek hála több lootot kapunk. A Dreamstones-ban 18 álomkövet kell összegyűjteni, amelyek felfedezése random összecsapásokat és jutalmakat ígér minden egyes játék során. Plusz itt szerezhető meg az utolsó Valorplate páncél is. Az Ascended Tower of Trials-ban pedig hullámokban ránk törő ellenfeleket kell elpusztítani különböző jutalmakért.

A Godfall: Challenger Edition PS4-re és PS5-re egyaránt elérhető egészen január 4-ig.