Az Inside Gaming meg nem nevezett forrásból úgy értesült, hogy a Sony az év végén egy nagyon csábító csomagot fog piacra dobni. Ez állítólag 500 dollár lenne, s egy PS4 mellett egy PS Vita marokkonzolt is tartalmazna. Ezt nevezem!

A Sony természetesen nem erősítette meg a szóbeszédet, s könnyen lehet az is, hogy a nyári uborkaszezonban csak az Inside Gaming stábjának volt élénk a fantáziája, de ha valahogy ez mégis igaznak bizonyul, akkor a Sony egyértelmű győztese lehet a karácsonyi szezonnak, hiszen egy Xbox One áráért effektíve két konzolt adnak, a Vita pedig sok játékkal együttműködik majd a második képernyő szerepét játszva -- bár nem mindenhol.

Az egész elméletnek azonban alaposan alávág az a tény, hogy elképzelhetetlen, hogy 100 dollárért megérné árulni a Sonynak a Vitát, hiszen így durván veszteséges lenne annak gyártása, éppen ezért tűnik légből kapott ötletnek az 500 dolláros PS4+Vita pakk.

playstation-4-alt.jpg