• Szerte Európában vezet a Sony
  • A PS4 piaci részesdése a kontinentális Európában legalább 70%
  • A Sony egyelőre nem tervez árcsökkenést
Webshop ajánló
Playstation 4
  • PS4

A Sony Computer Entertainment Europe elnöke, Jim Ryan a VG24/7-nek adott interjújában mondta el, hogy a PS4 hatalmas előnyt évez Európa területén. „Európa minden országában vezetjük a piacot, a kontinentális Európában pedig jelentős piaci előnyünk van. Nagyon nagy előnyünk. Nem hiszem, hogy bárhol is 70%-nál kevesebb lenne a részesedésünk, sok helyen pedig a 90%-ot is meghaladja.” -- mondta.

Ebből természetes módon következik az, hogy a Sony nem érzi sürgősnek azt, hogy csökkentse a konzol árát, hiszen minek is tennék, ha így is az első helyen vannak. Így fogalmazott Ryan: „Elégedettek vagyunk az árral és a kínált értékkel, és ami még fontosabb, a vásárlók is elégedettek ezzel, ezért ezen egyelőre nem változtatunk.”

ps4front.jpg