• Brendan Greene elhagyja a PUBG Corporationt
  • Egy PUBG Special Project névre hallgató új részleghez kerül
  • A jövőben már csak konzultánsként segíti a játék fejlesztését

Brendan Greene nevével bizonyára mindenki találkozott, aki hallott már a PUBG-ről, hiszen az ő nickneve, a "PlayerUnknown" szerepel a játék címében is. A battle royale-lázat beindító játék alkotója immáron öt éve bábáskodott a sikerprojekt felett, elképesztő sikereket elérve a PUBG Corporationnel a fejlesztést vezényelve, nemrég azonban bejelentette, hogy továbbáll - igaz, csak házon belül.

brendan-greene.jpg

Greene egy teljesen új, PUBG Special Project névre hallgató részleghez kerül, szó szerint a világ másik felére, hiszem Szöül után most Amszterdamban lesz a székhelye, ahol egy új csapatot kell felépítenie.

"Egy hihetetlen utazás volt ez, a játékunk pedig olyan magasságokat ért el, amit elképzelhetetlennek tartottam. Egy álmom vált valóra azzal, hogy végignézhettem, ahogy a játék kinövi magát, ezt pedig nem köszönhetem meg eléggé a rajongóinknak, illetve a PUBG Corporation hihetetlen csapatának" - írta a közleményben.

Az új részlegről egyelőre csak annyit tudni, hogy "kutatásra és játékfejlesztésre" fognak koncentrálni, konkrétumokról azonban nem esett szó. Magát a PUBG-t egyébként nem hagyja ott teljesen Greene: a jövőben kreatív direktor konzultánsként fogja segíteni a csapatot. A fejlesztés vezénylését Taeseok Jang veszi át tőle a PUBG Corporationnél.