A szóban forgó eset az Egyesült Államokban, Nikki Elise arizonai lakossal történt, aki épp szokásos DotA 2 meccseit játszotta barátaival, amikor arra lett figyelmes, hogy hangokat és ordibálást hall a szomszédos szobából. Elise azonnal megszakította a játékot és elindult a hangok irányába, ahol őt és a barátját két fegyveres rabló a földre parancsolta. Mindeközben a számítógépe folyamatosan közvetítette az eseményeket, ugyanis Elise webkamerája bekapcsolva maradt, aminek köszönhetően még az egyik rablót is sikerült lencsevégre kapni.

A felvételen jól látszik, ahogy a támadó fegyverrel a kezében elmegy a kamera előtt, majd eltávolít pár dolgot a szobából. Pár perccel később ugyanez az illető visszamegy a szobába, lekapcsolja a villanyt és kihúzza a számítógép kábeleit is.

dota-2-rablas-eloben.jpg

Elise játékostársai szerencsére időben kapcsoltak a dolog hallatán és láttán, és értesítették a rendőrséget, akik gyorsan a helyszínre siettek és elfogták az egyik 27 éves elkövetőt. Szerencsére a 28 éves lány és barátja megúszták az esetet és teljesen jól vannak. A rendőrség viszont még most is keresi a másik fickót, aki elmenekült a helyszínről. 

Az esetről készült webkamerás felvételt megnézhetitek alant. Egyébként Elise és barátja már jól vannak, amit egy Facebook-üzenetben megerősítettek.