• A Rockstar Games tavaly ősszel jelentette be a Red Dead Redemption 2-t.
  • Megjelenése idén ősszel lett volna esedékes
  • Most már csak jövő tavasszal számítsunk rá

Meg sem lepődünk, hogy a Rockstar Games bejelentette: az idén ősszel - egyes források szerint október elején - esedékes megjelelenés bizony már nem aktuális, sőt, a karácsonyfa alatt sem lesz senkinek ott a Red Dead Redemption 2. Csak 2018 tavaszán számíthatunk a megjelenésre, de nem lennénk meglepődve, ha ez később ismét változna, na persze nem előre, inkább hátra. A késés okáról és miértjeiről indoklást vagy magyarázatot nem mellékeltek a szokásos “szeretnénk biztosítani, hogy rajongóink a legjobb élményben részesüljenek”-en kívül.

Addig is be kell érnünk egy másik ígérettel, miszerint a nyáron több részletet is megmutatnak majd a játékból, csak remélni merjük, hogy a bejelentés mellé adott teaseren azért túlmutató játékmenet-videó is lesz. Hogy lássuk, nem a levegőbe beszélnek, kaptunk is egy kisebb halom vadonatúj in-game képet, melyek bizony igen látványosak, még akkor is, ha esetleg átvezető animációkból származnak, ámuljunk és bámuljunk, csekkoljátok a galériát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!