Megfagyott a vér az ereimben a Rehaunted első előzetesétől

Hidegrázós előzetest kapott a Cauchemar pszichológiai horrorja, amelyben jól megfér egymás mellett a detektívmunka és rettegés.

Szinte naponta jelenik meg olyan indie horror Steamen, amely az Unreal Engine 5 által biztosított fotórealisztikus grafikával kívánja magára felhívni a figyelmet, éppen ezért nem olyan nehéz elsiklani egy-egy ígéretesebb projekt felett. Márpedig a Rehaunted névre hallgató alkotást vétek lenne kihagyniuk a műfaj kedvelőinek, a Cauchemar nemrég bejelentett pszichológiai horrorja ugyanis sokkal több egy mezei sétaszimulátornál, amelyben néha-néha ránk hozza a frászt valamilyen ocsmányság.

A valamikor a harmadik negyedévben megjelenő programban a Connor Raines nevű nyomozó felett vehetjük át az irányítást, akinek egy látszólag egyszerű esetet – egy fiatal nőt holtan találnak az otthonában – kell kivizsgálnia, ám minél mélyebbre ássa magát, annál több fura részlet és egymásnak ellentmondó információ kerül elő. Ha szeretitek a Monolith Productions 2006-os klasszikusát, a Condemned: Criminal Originst (vagy a folytatását, a Bloodshotot), van egy jó hírem, hiszen itt is vérnyomokat és ujjlenyomatokat kell vizsgálni a rendelkezésre álló eszközökkel (UV lámpa, zseblámpa, nagyító), miközben a walkie-talkie mások végén lévő nyomozóval diskurálva rakhatjátok össze a kirakóst.

A Rehauntedben csak a bizonyítékok összekapcsolása és az események rekonstruálása után érdemes levonni a következtetéseket (a játék nem nyújtja át tálcán a megoldást), ám úgy elég nehéz dolgozni, hogy rémisztő hangok terelik el a figyelmünket, nem mellesleg a házban ólálkodik egy nyurga nő (a ruházat alapján maga az áldozat), akiről nekem a Resident Evil 7 Marguerite Bakerje jutott az eszembe. A fenti trailer alapján a kizárólag Steamre érkező Rehaunted lehet az év egyik legnagyobb horrormeglepetése, ami ugyan nem kínál hosszú játékidőt (a leírás alapján 2-3 óra alatt lezavarhatjuk a nyomozást), ám egy ennyire hidegrázós élményből még a kevés is sok tud lenni. Ha érdekel a program, ITT tudjátok kívánságlistára tenni.

Borítókép forrása: Steam