• Tovább borzolja a kedélyeket az idei Call of Duty kapcsán az Activision
  • Méghozzá egy igen érdekes fejtörővel
  • Aminek részeként különféle kódrészleteket küldtek ki a média képviselőinek

Az épp aktuális Call of Duty játékokat jellemzően tavasszal szokta leleplezni az Activision, most azonban ez egy kicsit máshogy alakult, hiszen az idei epizód kapcsán sokáig hallgatott a kiadó. Ez a csönd pedig csak az elmúlt hetekben kezdett megtörni: először a Doritos leplezte le az új CoD logóját, aztán a Warzone-ban is feltűnt néhány rejtélyes üzenet, és a média pár kiválasztott képviselője is kapott egy-egy rejtélyes dobozt, amit ma este hatig nem nyithattak ki.

Nos, a határidő nemrég lejárt, a kiválasztottak pedig fel is nyitották a csomagukat, azonban ennek a tartalmától sem lettünk sokkal okosabbak. Odabent ugyanis egy diavetítő lapult néhány dia és egy rövid üzenet társaságában. Utóbbi szerint szigorúan bizalmas, nemzetbiztonságot veszélyeztető információkat tárol a csomag, amit az adott youtubernek azonnal meg kell osztania az ügynökeivel, azaz a nézőivel.

Ami pedig a diákat illeti, akad ezeken minden, a térképektől és kódrészletnek tűnő számsorokkal kezdve egészen a családi fotókig. Hogy mindez pontosan mit jelent, az egy jó kérdés, azonban néhányan kiszúrták, hogy az egyik dia szimbólumai nagyon hasonlítanak a Black Ops 4-ben feltűnő, Summit néven futó pályán látható szimbólumokra, még mások azt azonosították, hogy a térképrészletek New Yorkot és Oroszországot ábrázolják nagy valószínűséggel.