• Az Activision Blizzard közzétette éves üzleti jelentését
  • 25 százalékkal nőtt a bevételük, elsősorban a Call of Duty-nak köszönhetően

A többséggel ellentétben az Activision Blizzard december 31-én nemcsak negyedévet, hanem üzleti évet is zárt, így egyben is érdemes értékelni a kiadóóriás 2020-as esztendejét – már csak azért is, mert a vállalat története legerősebb évén van túl.

A cég összbevétele 8,09 milliárd dollár volt az üzleti év folyamán, ami 25 százalékos növekedést jelent 2019-hez képest, emellett pedig 2,2 milliárd dollár nyereséget könyvelhettek, 46 százalékkal többet, mint egy éve. A legtöbb pénzt az Activision részleg termelte, 3,9 milliárd dollárral (ez 77 százalékos növekedés), és a profit nagy része (1,87 milliárd dollár) is itt képződött. Ez utóbbi majdnem annyi, mint amit a Blizzard (1,91 milliárd dollár) vagy a mobilos King részleg (2,16 milliárd dollár) bevételként tudott felmutatni az év folyamán.

Fontos adat még, hogy az összbevétel több mint fele, 4,85 milliárd dollár a játékokon belüli tranzakciókból származott.

Aligha lep meg bárkit is, hogy az Activision óriási növekedése elsősorban a Call of Duty-nak köszönhető, mely a Warzone és a Black Ops Cold War megjelenésének, a Modern Warfare erős hosszú távú teljesítményének és a Mobile első teljes évének hála 70 százalékkal több játékost mozgatott meg, mint egy éve.

Összességében az Activision Blizzardnak 397 millió aktív felhasználója volt 2020 utolsó negyedévében. Ennek nagy részét a King adta 240 millióval, míg az Activision 128 millió, a Blizzard pedig 29 millió játékost ért el ebben az időszakban