• Még hosszú ideig velünk marad a Horizon-széria
  • Legalábbis a Guerilla Games igazgatója szerint
  • Számos projekt van ugyanis tervben
  • Már azokon túlmenően, amiket bejelentettek

Egy új IP elindítása mindig rizikós vállalkozás, a Sonynak azonban bejött a dolog, a Horizon Zero Dawn ugyanis rendkívül nagy sikert aratott, folytatása, a Forbidden West pedig még rá is tett néhány lapáttal. Persze mindennek ára volt, hiszen a jelek szerint végleg elfelejthetjük, hogy valaha is érkezni fog egy új Killzone-epizód – a Guerilla Games-től legalábbis egészen biztosan nem. Ezt a feltételezést erősíti, hogy rengeteg olyan projekten dolgozik a stúdió, ami Aloy kalandjának robotokkal tarkított világához köthető, szóval nem nagyon lesz kapacitás más címekre. A Develop:Brighton nevű játékfejlesztői konferencián ráadásul azt is megtudhattuk, hogy pontosan hány terve is van a csapatnak, a szám láttán pedig bizony még az Assassin's Creed-széria is elégedetten csettintene.

Maga a stúdióigazgató, Jan Bart van Beek árulta el, hogy a Guerilla 16 tervvel rendelkezik a jövőben esedékes fejlesztésekkel kapcsolatban, ami egy felettébb impozáns szám, bár ebben a Netflixre készülő adaptáció is benne van, a multiplayer spinoffal és a Forbidden West folytatásával egyetemben. "Nagyon hosszú ideig fogjuk még folytatni a franchise bővítését." – mondta a vezető. "Ahogy azt az emberek valószínűleg már tudják, egy multiplayer játékon is dolgozunk, ami hatalmas váltás a stúdió számára, majdnem olyan szintű, mint az első Horizon elkészítése." A készülő címek zömét tehát egyelőre még homály fedi (bár elviekben egy MMO is fejlesztés alatt áll, ugyebár), ahogy az sem 100%, hogy minden terv megvalósul, de így is jól látható, hogy elég sok vasat tart a tűzbe a cég – talán túl sokat is.