• Jövő tavasszal debütál a Resident Evil 3 remake
  • Mely az eredeti játékhoz képest kibővített tartalommal érkezik majd
  • Az egyes mellékszereplőknek például nagyobb szerep fog jutni

Noha a Resident Evil 3 remake megjelenése még kicsit odébb van, szerencsére így is egymás után látnak napvilágot a különböző friss információk a Capcom alkotásáról. Tegnap például a gépigény derült ki, ma pedig egy TV-s interjúnak hála megtudhattuk, hogy a modernizált változat egyben az eredeti játék kibővített verziója is lesz.

Az interjú tanulsága szerint az alkotók a Resident Evil 2 remake esetén próbáltak hűek maradni az alapanyaghoz, amennyire csak lehetett, ezúttal viszont jóval drasztikusabb változásokra számíthatunk, melyek lehet, hogy magát a történetet is érintik majd. Egy dolog azonban már biztos: az egyes mellékszereplők jóval nagyobb figyelmet kapnak majd, így például a játék elején felbukkanó Dario sokkal fontosabb lesz ezúttal, mint az eredeti programban volt.

További érdekesség, hogy a Hunterek visszatérését is megerősítették az alkotók, ráadásul könnyen előfordulhat, hogy ők is újragondolva, a modern kor követelményeihez igazítva bukkannak majd fel.

resident-evil-3-remake-jill-03-vjo.jpg