Kezdjük ott, hogy eddig sok, korábban kizárólag konzolos címnek beharangozott játék jelent meg későbbiekben PC-re is a Capcom háza táján. A DMC 4 előbb X360/PS3 exkluzív volt, ma már a PC demót töltik az emberek, vagy ott van a Lost Planet, amely a konzolos kiadást követően pár hónappal már az asztali számítógépeken csücsült.

Mindez azért van, mert a Capcom a játékait egy bizonyos MT Framework nevű technológia segítségével készíti. A nevében az MT rövidítés a Multi Target szót takarja, és eredetileg a Dead Risinghez és a Lost Planethez találták ki. Kezdetben egy segédalkalmazásként működött volna a valódi grafikus motor mellett (úgy, mint a Havok fizikai motor), de nem találtak kellőképpen rugalmas, és teljesítményben is megfelelő motort hozzá.

Tehát a Capcom a játékait úgy készíti, hogy először PC-re programozzák, majd onnan portolják át a konzolokra. A Devil May Cry 4 is így készült, és  Hiroyuki Kobayashi, a játék producere egy interjúban el is mondta, idézem: ”Azzal, hogy PC-n dolgozunk, jelentősen leegyszerűsödik számunkra az, hogy lássuk, miként fog kinézni a játék, és milyen lesz a játékmenet.

Ennek a hírnek a lényegét viszont az képezi, hogy az EuroGamer portál a Resident Evil 5 producerével, Jun Takeuchival beszélgetett, melynek során az derült ki, hogy a Resident Evil 5-öt is ezzel a módszerrel építik, azaz PC-n készítik el először, majd azután jön a konzolra portolás. Mindent összevetve tehát, az előzőleg említett dolgok fényében korántsem elképzelhetetlen egy PC-változat.