• Új Halálos iramban-film készül
  • Méghozzá a Dwayne Johnson alakította Luke Hobbs-szal a főszerepben
  • A spinoff elvileg a 10. rész és a folytatás közötti hídként fog funkcionálni
  • A forgatókönyvet Chris Morgan írja
  • Spoilerek következnek a Halálos iramban 10. részével kapcsolatban!

Így pár héttel a megjelenése után már talán bátran kijelenthetjük, hogy a Halálos iramban 10 bevételei miatt egészen biztosan nem fognak a sarokban sírdogálni a Universal Pictures fejesei, mert bár Amerikában a vártnál rosszabbul teljesít a családi kaland (a nyitányt tekintve legalábbis mindenképp), de nemzetközi fronton azért kifejezetten sokan váltottak jegyel Louis Letterier rendezésére. A film egyik legnagyobb (és ügyesen titokban tartott) meglepetése az volt, hogy egy cameo erejéig visszatért az 5. részben bemutatkozott Hobbs, aki egy ideig elég nagy szerepet játszott a történet alakulásában – olyannyira, hogy a karakter még egy spinoffot is kapott, amelyben Deckard Shaw-val (Jason Statham) kellett közösködnie. Úgy fest, Dwayne Johnson nem csak azért ment a forgatás helyszínére, hogy köszönjön a régi ismerősöknek, a stúdió ugyanis bejelentette, hogy Luke Hobbs önálló filmet kap, ami a 10. rész és a 2025-ben érkező folytatás közötti űrt fogja betölteni.

Az egyelőre cím nélküli produkció forgatókönyvét a szériában már eléggé otthonosan mozgó Chris Morgan írja, Johnson pedig nem csupán a főszereplője, de az egyik producere is lesz a filmnek. A színész elárulta, hogy még tavaly nyáron elásták a csatabárdot Vin Diesellel, mivel mindketten törődnek ezzel a franchise-zal, plusz mindig is úgy gondolta, hogy számára a közönség az első, márpedig a rajongók eléggé kedvelik Hobbs karakterét. Akit tehát még az epilógus előtt viszontláthatunk egy önálló kaland erejéig, ami Johnson szerint egy frissnek ható fejezet lesz a széria történetében – bár tegyük hozzá, hogy ő azért szeret túlozni a filmjeivel kapcsolatban.