Sam and Max: a helyzet fokozódik...Széria, hiszen „járt utat a járatlanért ne hagyj el”, egyértelmű volt, hogy a Sam and Max: Seasons Two is az első etaphoz hasonló struktúrában fog megjelenni, és ebben semmi változás nincs. Mint akkor, most is a GameTap a kiválasztott, elsőként tőlük lehet majd letölteni az epizódokat, aztán egy nap múlva a többi ismert helyről. És hogy mi minden változott? Nos, ezen és a kissé zakkant humoron kívül szinte minden...

Azt eddig is tudtuk, hogy a már ismert helyek mellett pár, korábban lezárt rész elérhetővé válik az iroda közelében, ám a két figura ezúttal jóval messzebb merészkedik majd, és a trópusoktól a sarkvidékig bejárják a glóbuszt. Erre azért is szükség lesz, mivel az NPC-k többé, a fejlesztők megfogalmazása szerint „nem állnak egy helyben, legyökerezve, mint valami bútordarab”, hanem élnek, mozognak, mászkálnak. A nyomozásban és üldözésben most még nagyobb szerepet kap hőseink kedvenc autója, a DeSoto, ugyanis egyrészt lesz egy vezetős minijáték, melyben a verdát fejlettebb irányítással terelgethetjük, másrészt a kocsi fejleszthető, tuningolható is lesz! Apropó, minijáték: minden epizódban lesz egy-egy új ilyen móka, ami a változatosságot szolgálja majd. Sőt azoknak, akik elakadnának a sztoriban, még egy meglepetéssel kedveskednek a Sam and Max: a helyzet fokozódik...készítők: lesz egy opció, melyet bekapcsolva a különféle karakterek, ha azt látják, hogy tanácstalan vagy, hasznos információkkal szolgálnak majd, hogy kimozdítsanak a holtpontról. És még valami: ha úgy adja a helyzet, Sam barátunkat immár futásra is bírhatjuk! Az pedig már csak hab a tortán, hogy az új idők szavának engedelmeskedve a játék már a széles képernyőket is támogatni fogja.

Egyelőre a TTG nem árulta el, hogy mikorra várhatjuk a második évad első epizódját, a 2007 ősze még mindig a legpontosabb dátum. Addig is várhatunk majd új információkat, no és mindenféle médiát. Az első pár kép már befutott, megtaláljátok a galériánkban, a játékinfó dobozában lévő WEB gombra bökve pedig eljuttok a hivatalos weboldalra, ahol megnézhetitek az első trailert is.