• Scarlett Johannson hangján szólalt meg a ChatGPT 4.0
  • Holott a színésznő korábban nemet mondott Sam Altman felkérésére
  • Az OpenAI emiatt felfüggesztette a szóban forgó hangot

Ugya mindenki emlékszik még Spike Jonze 2013-as A nő (Her) című romantikus drámájára, melyben a főszereplő (Joaquin Phoenix) különös viszonyba kezd a Scarlett Johannson hangján megszólaló mesterséges intelligenciával? Nos, a fikcióból kis túlzással majdnem valóság lett, az OpenAI múlt héten debütált hangvezérelt chatbotja, Sky hangja ugyanis kísértetiesen hasonlított a színésznőére, dacára annak, hogy ő ebbe nem egyezett bele. Az egész történet úgy kezdődött (legalábbis a filmsztár által közzétett bejegyzés szerint), hogy az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman felkereste őt tavaly szeptemberben, méghozzá azzal a kérdéssel, hogy a hangját adná-e a ChatGPT 4.0-hoz. Személyes okokra hivatkozva Johannson nemet mondott az ajánlatra, Sky debütálása után azonban az ismerősei és a családtagjai is megjegyezték, hogy olyan, mintha ő beszélne hozzájuk. A felismerés értelemszerűen megdöbbentette és fedühítette a színésznőt, hiszen semmilyen formában nem vett részt a projektben, ám a sztori még csak itt indul be igazán. A dolgot ugyanis tovább tetézte, hogy Altman közzétett egy X bejegyzést, amelyben csak annyi szerepelt, hogy "her", ezzel is utalva az imént említett filmre. Johannson elárulta, hogy két nappal a ChatGPT 4.0 demójának megjelenése előtt az OpenAI CEO-ja kapcsolatba lépett az ügynökével, hogy gondolja át a dolgot még egyszer, ám mire válaszolhattak volna, Sky már kikerült a nagyvilágba, így a színésznő kénytelen volt jogi tanácsadóhoz fordulni. 

scarlett-johannson-chatgpt-openai-hang-mesterseges-intelligencia-ai.jpg

A kép forrása: New York Post

A nagy vihart kavart ügyre természetesen a mesterséges intelligenciáért felelős cég is reagált, hiszen amellett, hogy kivonta Sky-t a forgalomból (legalábbis ideiglenesen), egy közleményt is kiadott a történésekkel kapcsolatban. „Úgy gondoljuk, hogy az MI hangoknak nem szabad szándékosan utánozniuk egy híresség jellegzetes hangját. Sky hangja nem Scarlett Johansson utánzata, hanem egy másik profi színésznőé, aki a saját természetes beszédhangját használta, a magánéletük védelme érdekében azoban nem oszthatjuk meg a nálunk dolgozó tehetségek nevét” – fogalmazott a vállalat. Papíron tehát puszta véletlen, hogy Sky pontosan úgy beszél(t), mint a szóban forgó színésznő, ám Altman fent mellékelt tweetje azért némileg árnyalja ezt a képet.