• Kérdezz-felelek videót tett közzé a Frogwares a Sherlock Holmes: Chapter One kapcsán
  • Kiderült, hogy a fő sztori 12-15 óra, a teljes végigjátszás pedig 40-50 óra lesz

A májusi bejelentés óta nem sokat hallottunk a Sherlock Holmes: Chapter One felől, a Frogwares azonban most megtörte a csendet, a fejlesztők ugyanis közzétettek egy Q&A videót, melyben a rajongók által feltett kérdésekre válaszolnak, friss információkkal szolgálva ezáltal a nyomozós kalandjátékról.

sherlock-holmes-chapter-one-tobb-kerdesre-is-valaszt-kapunk-a-legujabb-videoban.jpg

A legfontosabb tudnivaló, hogy 5 fő- és több mint 30 mellékküldetés lesz a játékban, utóbbiak pedig alaposan ki fogják tolni a játékidőt, hiszen aki a 12-15 óra alatt felgöngyölíthető fő szál mellett a többi rejtélynek is utána szeretne járni, az 40-50 órás végigjátszással számolhat. Maga a játék egyébként – ahogy erre korábban már fény derült – nyitott világú lesz, így az első fő küldetés teljesítését követően szabadon bejárhatjuk a helyszínként szolgáló mediterrán szigetet. A történet főhőse ezúttal az anyja halálát feldolgozni próbáló fiatal Sherlock, aki számára Alex Jordan kölcsönzi majd a hangját, míg titokzatos társa, Jon megszólaltatója Wil Coban lesz.

A Sherlock Holmes: Chapter One PC, PS5, PS4, Xbox Series és Xbox One platformokra készül, és bár a fejlesztők szerint a játék egyelőre még nem áll készen arra, hogy gameplay formájában is bemutatkozzon, továbbra is tartják magukat a 2021-es megjelenéshez.