Azt gondolhatnánk, hogy a hétvégén az internetre került több mint negyedórás játékmenet felvételt követően már egy kicsit kevésbé tűnik majd izgalmasnak a Sherlock Holmes: The Devil's Daughter első gameplay (jelenteket visszafogottan tartalmazó) trailere, ám ez nem így van, hiszen a videó érdekes kérdéseket feszeget.

Például azt, hogy miként fér meg Anglia leghíresebb nyomozójának hideg racionalitása mellett az okkultizmus, ugyanis a The Devil's Daughterben olybá tűnik, hogy természetfeletti erőkkel is szembe kell néznie Sherlocknak és hű, társának, Dr. Watsonnak. Ördögűzés, mágia, és nyomasztó temetők várnak hősünkre, akinek ezúttal a fejlesztők ígérete szerint nem felfednie kell egy titkot, hanem mindent megtennie annak megőrzése érdekében.

Persze nem ez az egyetlen változás, ami a Frogwares Sherlock Holmes sorozatának nyolcadik epizódját illeti, hiszen a csapat – minden magyarázat nélkül - kiadót váltott, így a The Devil's Daughter már nem a Focus Home Interactive, hanem a Bigben Interactive gondozásában jelenik meg. Emellett a főszereplők is egy kicsit mások lesznek, a Frogwares ugyanis Sherlock Holmes egy másik inkarnációjára koncentrál ezúttal, így az eddig őt megszemélyesítő Kerry Shale-t is lecserélték.

Persze van, ami a megszokott formában vár majd ránk a kalandban, az pedig a különálló világokban szétszórt nyomok összegyűjtésével, minijátékok, valamint ügyességi és logikai feladványok megoldásával felderítésre váró öt bűnügy, melyek szálai természetesen összeérnek majd az izgalmas fináléban.

A Sherlock Holmes: The Devil's Daughter új megjelenési dátuma június 10.