• Félmillió felett a Divinity: Original Sin eladásai
  • A Larian Studios még sokáig finomítja a játékot
  • Jöhet a lokális kooperatív mód
  • A csapat később is RPG-ket készít majd
  • De több közösségi finanszírozású projektjük nem lesz

A Divinity: Original Sin egy kifejezetten jól sikerült játék lett, és mint az a fejlesztő Larian Studios hivatalos blogjának legfrissebb bejegyzéséből kiderül, bőven el is adtak belőle, így már csak az maradt hátra, hogy a csapat tiszta vizet öntsön a pohárba a saját jövőjével kapcsolatban.

Swen Vincke cégalapító szerint több mint félmillió példányt sikerült értékesíteni a csak PC-n elérhető RPG-ből, ami nagyon jó adatnak mondható.  Az eladások 90 százaléka a Steam áruházából jött, a maradék a különböző limitált dobozos kiadások érdeme. Swen szerint a közösségi finanszírozáskor magukra szedett adóságot már visszafizették a játékkal, és most már bőven profitálnak belőle.

És hogy ezek után mi következik?

Nos, a Larian egy ideig még biztos a Divinity: Original Sint pofozgatja; Swen szerint ez a játékuk lesz az, amelyikre minden későbbi munkájukat építeni szeretnék, ehhez viszont sok utógondozás kell, mint például a lokális kooperatív mód implementálása, egy jó kis kontroller-támogatással megfejelve. Várható továbbá extra tartalom (például új társak), és a motorra is ráfér még egy kis finomhangolás.

A Divinity: Original Sin utólagos pofozgatását követően a Larian Studios az RPG-k vizén evez tovább, úgyhogy nem kell attól tartani, hogy a pénz szaga meghülyíti a srácokat, és azonnal egy FPS fejlesztésébe kezdenek. Ja, igen, még egy fontos dolog: a Larian többet nem szeretne közösségi finanszírozáshoz fordulni, mert Vincke szerint azt azoknak az embereknek találták ki, akik egyébként elindulni sem tudnának miből. Szép gondolat, Swen, sok sikert nektek a jövőben!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!